Így gyógyultam meg a Komáromi fürdőben
Májusban fájni kezdett a nyakam. A reumatológus azt állapította meg, hogy van egy kezdődő gerincsérvem. Egy komáromi fürdőkúra segített.


Májusban egy reggel arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj a nyakam. Reggel nem tudtam bemenni a munkahelyemre, mert a legkisebb mozdulat is kínszenvedés volt. A férjem levitt az orvoshoz. A röntgen és az ultrahang kimutatta, hogy kezdődő gerincsérvem van. Nagyon megijedtem.
Utánanéztem a dolgoknak és kiderült, hogy az én koromban, negyven fölött már viszonylag sokan küzdenek ezzel a problémával, és kis odafigyeléssel nagyon jól szinten tartható az állapot. A legtöbb forrás a súlyfürdőt és úgy általában, a gyógyfürdőt javasolta a probléma javítására. el is határoztuk, hogy az idei szabadságot valamelyik gyógyfürdőben töltjük. Csakhogy, mivel két gyermekünk is van, egyáltalán nem volt mindegy, mit választunk.
A belföldi utazás gyerekekkel egyébként sem gyerekjáték. Nekik sok szórakozásra van szükségük, nekünk viszont inkább nyugodt pihenésre. A kettő sajnos nem mindig találkozik: a hotelben ők unatkoznak, a nyaralóban mi veszünk el a mindennapos főzés-takarítás-előkészítés háromszögében.
Már előre tartottam attól, hogy mit fognak kezdeni magukkal a kislányok egy gyógyfürdőben. De akkor megpillantottam a komáromi gyógyfürdő reklámját az egyik hirdetőoszlopon, és tudtam, hogy ez nekünk való.
A fürdő alapból gyermekbarát, ráadásul a közelben egy szuper akciós szállást is sikerült foglalnunk, egy nagyon kellemes, családbarát hotelben
Amíg én a masszázst és a súlyfürdőt próbálgattam, a párom és a gyerekek az erődrendszerben kirándultak, megnézték a lovasszínház programjait, játszottak a vízben, fagyiztak, vagy a hotelben bérelhető bicikliken tekeregték körbe a várost,
A nyakam hála istennek sokat javult, már teniszezek, és itthon is rendszeresen úszom. Elhatároztuk, hogy mostantól évente többször is elmegyünk ide egy-egy hosszúhétvégére, hogy szinten tudjam tartani az állapotomat.
Remélem, most már minden rendben alakul, és soha többé nem kell megélnem a fájdalmat. De legalább egy pozitívuma van a történetnek: egy nagyon jó fürdőhellyel, sok kellemes lehetőséggel ismerkedtem meg.
Weboldal címe: www.hetvezerapartman.hu/?base=static&type=thermal
SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!
TOVÁBBI GYÓGYÁSZAT, KEZELÉSEK TIPPEK
Digitális röntgen a fogászatban

A röntgennel mélyrehatóan és pontosan megállapítható a fogak állapota, így a beavatkozást csak ott szükséges elvégezni, ahol valóban szükség van rá. Lássuk, hogy is működik a modern, digitális fogászati CT , illetve röntgen!
Mondjon búcsút a csípőfájdalomnak!

A térdfájdalom mellett gyakori a csípőfájdalom időskori megjelenése is. Ez tünete lehet a csípőízület kopásának, sérülésének vagy combfejelhalásnak, mely esetén csípőprotézis beültetése szükséges.
Algákkal teljes az élet

Az emberek ősidők óta fogyasztanak algákat a betegségek megelőzésének és a hatékony egészségmegőrzés céljából. A 2000-es években a természetgyógyászat újra felfedezte, és alga kapszula formába sűrítette az ősi tudást.
Az ízületek védelmében

Világszerte rengeteg ember életét keseríti meg az ízületi porckopás, pedig némi odafigyeléssel enyhíthetők lennének a mozgáskorlátozottsághoz vezető artrózis tünetei.
Lúgosítsak, ne lúgosítsak?

Az első reakcióm a lúgosításra egy „ráérek arra még” legyintés volt. Mert bizony talpán legyen az ember, aki erre a kérdésre határozott igennel, vagy nemmel tud válaszolni! A döntésben az interneten elburjánzó tartalmak sem segítenek. Az egyik azt mondja: „Egyénenként változhat a sav-bázis egyensúly”; mire a másik: „Ha elegendő savanyú káposztát eszel, a lúgosítás többé neked sem okozhat problémát!”