Van egy
hasznos tipped?

Így tüntették el a tetoválásom

Kezdtem cikinek érezni, hogy ott virít a lábamon a kamaszkoromban csináltatott tetoválás. Kényelmetlen helyen volt, nem is mutatott jól, nem tudtam, hogyan, de meg akartam tőle szabadulni.

Keret Így tüntették el a tetoválásom

Tizenhat éves voltam, mikor elkészíttetettem az első tetoválásom. A lábszáramra varrattam egy kisebb, kb. ötcentis mintát, egy pár görkorit. Akkoriban még rá voltam kattanva a korizásra. Tetszett, a barátaimnak is bejött, tényleg jól is nézett ki. Persze a szüleim szóltak, hogy nem feltétlenül jó ötlet, de persze mondhatták ezt egy kamaszlánynak, aki nagyon vagány akart lenni. Az egyik barátnőm rajzolta meg, kifizettem magamnak, felkerült a lábamra, örültem. Aztán, ahogy telt az idő, elkezdett fakulni a tetoválás és a korizás iránt érzett örök szerelem is.

Eltelt tizenkét év, közben megcsajosodtam. Gondoltam rá, hogy átütettem a mintát, de nem voltam biztos benne, hogy szeretném frissíteni, így mindig annyiban maradt. Az utóbbi években már egyre jobban zavart, hogy ott van a lábamon. Harisnyát nem vehettem fel, mert úgy nézett ki a lábam, mintha piszkos lenne. A stílusom is eléggé megváltozott, a rövidnadrágot szoknyára cseréltem, amihez nem illett a tetoválás. Rászántam magam, hogy keressek valakit, aki leszedi.

A tetoválás lézeres eltávolítása

A neten találtam egy sebészt, akinek a tetoválások lézeres eltávolítása az egyik specialitása. Konzultáltunk, elmondta, hogy mivel fog járni a kezelés, mennyi idő lesz. Végeztünk egy próbakezelést, szerencsére minden rendben volt. Kicsit fájt ugyan, de az első rendes kezelésre már kaptam helyi érzéstelenítést. Az eltávolítást télre ütemeztük, ilyenkor egyébként is hosszút hord az ember, így nem probléma, ha esetleg kipirosodik a lábamon a bőr. Összesen 6 alkalom kellett mire sikerült teljesen eltüntetni a mintát. Október végén kezdtünk neki és februárban végeztünk vele. A kezelések mellett, ha már úgyis ott vagyok alapon, bevállaltam egy szintén régóta halogatott lézeres szőrtelenítés projektet is. Áprilisban már újra teljesen felszabadultan húzhattam szoknyát, se a tetoválásnak, se a kezelésnek nem maradt nyoma. Ez a szabadság megérte azt a 6-szor 15 percet.

Senkit sem akarok lebeszélni a tetoválásról, nekem is van egy másik, de olyan helyen, ahol nem zavar a hétköznapokon. A lényeg, hogy mindenki alaposan fontolja meg, hová varrat magára. Ha esetleg belefutottál abba a hibába, amibe én is, van megoldás, nem kell megijedni.

Weboldal címe: www.laserderm.hu

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI GYÓGYÁSZAT, KEZELÉSEK TIPPEK

Az ízületek védelmében

Az ízületek védelmében

Világszerte rengeteg ember életét keseríti meg az ízületi porckopás, pedig némi odafigyeléssel enyhíthetők lennének a mozgáskorlátozottsághoz vezető artrózis tünetei.

Lúgosítsak, ne lúgosítsak?

Lúgosítsak, ne lúgosítsak?

Az első reakcióm a lúgosításra egy „ráérek arra még” legyintés volt. Mert bizony talpán legyen az ember, aki erre a kérdésre határozott igennel, vagy nemmel tud válaszolni! A döntésben az interneten elburjánzó tartalmak sem segítenek. Az egyik azt mondja: „Egyénenként változhat a sav-bázis egyensúly”; mire a másik: „Ha elegendő savanyú káposztát eszel, a lúgosítás többé neked sem okozhat problémát!”

Szuperétkek szuper hatásai – az algák népszerűségének nyomában

Szuperétkek szuper hatásai – az algák népszerűségének nyomában

Az egészség trendi!

A szuperfúd-forradalom még mindig eszeveszetten tombol. Az áfonya még oké, de manapság már olyan kajákról áradoznak az egészségguruk, melyek létezéséről még ükapáink sem hallottak! – na jó, egészen eddig mi sem, ugyebár.

Most akkor káros az elektromos cigaretta vagy sem?

Most akkor káros az elektromos cigaretta vagy sem?

Sok egymásnak ellentmondó tanulmányt és cikket kell végigolvasnia annak, akit az elektromos cigaretta hatása érdekel. Mi az igazság? Összeszedtük a fontosabb pro és kontra véleményeket!

Így lettem „infraszauna-függő”

Így lettem „infraszauna-függő”

A szaunával csak nemrég ismerkedtem meg, de miután kipróbáltam, tudtam, hogy otthonra is muszáj beszereznem egy infraszauna kabint. Ekkor még nem sejtettem, hogy ez életem egyik legjobb döntése lesz.